Dózsa-liget - Zalaegerszeg

A város vasútállomásától néhányszáz méterre a Zrínyi, Hunyadi és Kosztolányi utcák háromszögében találjuk e védett területet. 1890-ben Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter látogatást tett a városban. Miután a miniszter sokat fáradozott, hogy a város vasúthoz jusson, iránta való tiszteletből nevezték e ligetet Baross-ligetnek.

Egykor a park területe egy katasztrális hold volt, melynek parképítészeti terveit Schilham József készítette. A park nem titkolt célja volt, hogy a városba érkező idegen már a vasútállomásról jövet kellemes benyomást szerezzen a rózsalugasok, lucfenyők, virágágyások és selymes pázsitok között haladva.

Az 1930-as években megfogalmazott elvárások ma is megállják helyüket: a terület növényzete gazdag, juharlevelű platánt, korai, ezüst illetve zöldjuharokat találunk, kislevelű hárssal, nyírrel, vadgesztenyével, szivarfával és vöröstölggyel vegyesen. Természetesen helyt kaptak itt az örökzöldek is, mint a luc-, fekete-, sima-és vörösfenyő, a kaukázusi jegenyefenyő, tuják és hamisciprusok. A cserjék közül a hóbogyót, gyöngyvesszőket, madárbirseket és borbolyákat érdemes említeni.


Zalaegerszeg ismertető

  • Zalaegerszeg

    Zalaegerszeg Zala megye székhelye, megyei jogú város, 62 ezer fő lakossal. A Nyugat-Dunántúlon, a Zala folyó két partján, az osztrák, szlovén és horvát határtól megközelítőleg egyenl...



Szállások Zalaegerszegen


További találatok: 1 | 2

és környékén


További találatok: 1 | 2